Az Európai Bizottság rendelete értelmében 2023 szeptemberétől betiltják a fluoreszcens fénycsövek gyártását és importját az EU-ban. Így a már meglévő készleteken túl nem értékesíthetők majd ezek a termékek.

Mi áll a döntés mögött?
Az ENSZ éghajlatváltozási konferenciáján az EU kötelezettséget vállalt arra, hogy 2030-ig legalább 55%-kal csökkenti az üvegház hatású gázok kibocsátást, és így 2050-re az első régió lehet, amely eléri a klímasemlegességet. A fénycsövek fokozatos kivonása fontos része ennek az ígéretnek.
Másik oldalról az ENSZ Minamatai Higanyegyezménye 2013-ban indult azzal a céllal, hogy „a higany történelemmé váljon” – hogy megszűntessék a higany felhasználását termékekben és folyamatokban egyaránt, hiszen a higany az élőlények egészségére és a környezetére is káros hatással van. Bár az egyezmény már korábban megszületett, de korábban a higanyalapú világítási termékek mentességet kaptak. De a világítástechnika szerencsére gyorsan fejlődött, és mára a LED-es lámpák elérhetősége és megfizethetősége szükségtelenné teszi a fénycsövekre vonatkozó mentességet. A kivétel csak bizony speciális célú (pl UV fertőtlenítésre használt) lámpákra marad meg még pár évig.
Ezzel a döntéssel a 2023 és 2035 közötti időszakra számolva 18,2 milliárd eurót/190 TWh villamos energiát és 1,8 tonna mérgező higanyt “spórolunk meg” az EU-ban.
Mit jelent ez számunkra?
T8 és T5 fluoreszcens fénycsöveket érinti főleg a rendelet. Az ipari felhasználók, a vállalatok mintegy 40 százaléka még mindig T8 fénycsöveket használ. Ennek megfelelően a cégeket és intézményeket komolyan érinti a tiltás, hiszen nem fogják tudni pótolni a fénycsöveket a lámpatestekben, így kellő időben át kell cserélniük a létesítményekben a világítást.

Mit tehetsz, hogy felkészülj?
Ha nagyon szükséges “rövid távra” be lehet készletezni, de hosszú távon mindenképpen korszerűsítésre lesz szükség. Bizonyos fénycsövek egy az egyben kiválthatók LED-es fénycsövekkel, míg más esetekben szükség lehet a lámpatest teljes cseréjére is.
Szívesen segítünk! Felmérjük a jelenlegi lámpatesteket és javasolunk korszerűbb, energiatakarékosabb és környezetkímélőbb, higanyt nem használó fényforrást a helyébe! Keress bennünket!
Jó lesz ez nekünk?
A fluoreszcens fénycsövek betiltása nem bürokratikus huncutság az EU részéről – energiát is spórolunk és a káros vegyi anyagok felhasználását is visszafogjuk vele.
A LED-es világítótestek magasabb beszerzési költsége elsőre ijesztőnek tűnhet. A lényegesen hosszabb élettartam és a megnövekedett hatásfok kombinációja azonban azt jelenti, hogy a LED-es világítás – alkalmazástól függően – néhány év után megtérül. Ráadásul a LED-ek rugalmasabban igazíthatóak az igényekhez. Az érzékelők lehetővé teszik az energiatakarékos fényforrások vezérlését, színhőmérsékletben, fényáramban is nagyobb a választék.
A LED világítás hosszú távú előnyei
- hosszú élettartam
- magas energiahatékonyság
- rugalmasság a fényerő és szín tekintetében
- kiváló fotometriai értékek
- …és jelenleg nincs is nagyon más választásunk.

Mi történik a régi fénycsövekkel?
A fluoreszcens fénycsövek összetételüknél fogva veszélyes hulladéknak minősülnek. Emiatt tilos egyszerűen a háztartási szemétbe dobni. Ehelyett a települési hulladéklerakó cégeknek lehet leadni. A kiskereskedők is kötelesek bevenni a használt fénycsöveket hogy környezetbarát módon lehessen őket ártalmatlanítani.
Keress bennünket, személyre szabva nyújtunk megoldást a korszerűsítésre! Emailcímünk: bigwhite@luminis.hu
Pontosan mit és mikor?
Egy kis táblázatos forma az egyes fényforrásokra vonatkozó pontos dátumokról (ez csak a gyártásra és importra vonatkozik, a meglévő készletek még értékesíthetőek, így a kivezetés folyamatos…):
Típus | Kivezetés dátuma |
Kompakt fluoreszcens fénycsövek < 20 000 h üzemidő | Kivezetve 2023.02.24 |
Circular fluoreszcens fénycsövek T5, T9 | Kivezetve 2023.02.24 |
fluoreszcens fénycsövek T5 | 2023.08.24 |
fluoreszcens fénycsövek T8 | 2023.08.24 |
Kompakt fluoreszcens fénycsövek > 20 000 h üzemidő | 2023.08.24 |
Halogén fényforrások G9 (230 V) | 2023.09.01 |
Alacsony feszültségű halogén fényforrások G4 és GY6.35 | 2023.09.01 |
Ha van kedved csatlakozz Világítástechnika & Design – tervezés, trendek, újdonságok zárt Facebook csoportunkhoz, hogy első kézből értesülhess híreinkről és rendezvényeinkről!